Keresés

Belépés

130 éves a Glasurit

130 Éves a GlasuritA 2018-as év nagyon fontos a BASF prémium márkája, a Glasurit számára. Pontosan 130 éve, 1888-ban történt, hogy Max Winkelmann megnyitotta festék-, és lakküzletét, amelyből aztán sok év történései után a Glasurit autóipari javítófényezési márka kiemelkedhetett.

Winkelmann egyik népszerű terméke az „Eisenglasurit” rozsdaellenes szer volt, a másik pedig az általa kifejlesztett kristályfehér színű festék, amely alapjaiban változtatta meg a korabeli festési technológiát. Míg azelőtt a festéket két egymást követő rétegben hordták fel a felületre, és a pigment külön réteget képezett, az új technológiával ez sokkal egyszerűbbé vált, hiszen a pigmenteket és a kötőanyagot előre összekeverték, és a termék teljesen használatra kész állapotban került a műhelyekbe. Az új eljárás, amely során a festéket már ecsettel is fel lehetett vinni a felületre, nem csak egyszerűsítette a feldolgozást, de tartósabbá is tette a bevonatot, így a vállalkozás elindulhatott a siker felé.

 

Max Winkelmann

Tíz, sikerekkel teli év után Winkelmann úgy döntött, hogy összes népszerű termékét közös márkanév alatt forgalmazza tovább. Így született meg a Glasurit név, amelynek jelentése „glazúrszerű kemény bevonat.”

A további sikerek azonban újabb változásokat hoztak. Winkelmann vállalkozása kinőtte a hamburgi telephelyet, így új festékgyár építésére volt szükség. A münsteri gyár építése 1903-ban kezdődött, a helyet Winkelmann válaszotta ki, ügyelve arra, hogy a fejlődő gyár és vállalkozás kiváló, szállítás szempontjából is kedvező helyre kerülhessen. A bővülő gyár néhány évvel később aztán részvénytársasággá alakult, és tőzsdére lépett.

Kristall-weiss

Az eredei kínai figurát 1924-ben váltotta fel a papagáj a logón, a következő évben pedig felépült a Glassomax festékgyár. Az itt készült festékek már lehetővé tették, hogy az autókat szórva fessék. Az első metál alaplakk/színtelen lakk rendszer, a Glasurit 54-es sor, 1964-ben jelent meg.

 

Glasurit old can

1965 újabb mérföldkő a Glasurit életében: Winkelmann gyárait felvásárolta a BASF, amely így a globális vállalat erős márkájává vált. 1982-ben megjelent a RATIO rendszer, amely rendszerszerűen összeillő termékek kínálatával biztosított hatékony és megbízható javítófényezési eljárásokat, az 1992-ben bevezetett vízbázisú 90-es sor pedig biztonságot, egyszerűséget, és hatékonyságot adott az autóipari javítófényezés számára.

 

Old Glasurit can

Winkelmann filozófiája, amely szerint az innovatív ötleteket, és a kiemelkedő minőséget a felhasználóknak nyújtott előnyökkel kombinálják, változatlanul a Glasurit alapját képezi. Ennek köszönhető, hogy a javítóműhelyek ma egyaránt profitálhatnak az innovatív festékrendszer előnyeiből, a Glasurit által kifejlesztett termékekből, és azokból a kolorisztikai, konzultációs, és oktatási területeken létrehozott átfogó megoldásokból, amelyek a prémium márkát jellemzik.

A Glasurit 130 éven át növekvő sikere azonban nem lett volna lehetséges az ügyfelek és a partnerek nélkül. Szeretnénk megköszönni az önök bizalmát és hűségét, és reméljük, még sok jubileumot ünnepelhetünk együtt.